MÁGIKUS VILÁGKÉP V.: A teremtett lényekről

Az Síkok tehát őslényegek – hetedkori szóhasználatban őselemek – keveredéséből épülnek fel, Satralis anyagi síkját pedig a mágiatudomány álláspontja szerint négy fizikai őselem építi fel. Ugyanakkor látnunk kell, hogy önmagukban a tárgyak halottak, ezért értelemszerűen nem lehet elégséges a négy őselem a világ teljes körű leírásához. Szükségszerű, hogy valami életre keltse a dolgokat, amitől élővé válnak az élőlények. Ez a szükségszerű összetevő az Élet Princípiuma és az életenergia. Azon tárgyak, melyekben megtalálható az életenergia, élnek, míg más tárgyakban nincs meg, azok halottak. Mindez azonban még nem ad magyarázatot arra, hogy mindkét csoporton belül - élő és élettelen - egyaránt találunk olyanokat, amik mágikus tulajdonságokkal bírnak, mágikus hatások létrehozására képesek, s olyanokat is, melyek nem. Ezért kell, hogy létezzen legalább még egy további minőség, mely e különbözőségért felel: a mágia (vagy mana). Legszűkebb becslés szerint is tehát minimum hat elemi aspektusra bontható Satralis valósága, a négy őselemként ismert anyagi és a két őselemként föl nem ismert, inszubsztanciális összetevő (melyek esetleges őslényegi mivolta nem zárható ki) változatos arányú keveredése hozza létre a különböző anyagminőségeket, élőlényeket, mágikus hatalmú tárgyakat, és lényeket.

A négy fizikai őselem keveredéséből létrejövő anyagminőségekben minden jel szerint eltérő mértékben képesek elkeveredni és megkötődni az inszubsztanciális elemek, ezért a különböző testfelépítésű lények (testfelépítés alatt ez esetben az őselemi összetételt értjük) fizikai valója más és más mértékben képes a mágia és az életenergia befogadására és raktározására. Egyes keverékek ugyanis alkalmasabbak egyik, vagy másik anyagtalan őselem megkötésére, mások kevésbé azok. Az Elsődleges Anyagi Sík élőlényeinek fizikai teste csekély eltérést mutat ugyan egymáshoz képest az őselemi összetétel szempontjából (bár az amundok esetében van ilyesmire utalás, valamint vélhető, hogy a törpék, s talán az orkok is „sűrűbb alapanyagból” lettek gyúrva), azonban ez mégis épp elég ahhoz, hogy szignifikáns különbségek legyenek a befogadóképességükben.

A fentiekkel magyarázható, hogy egyes fajok életerősebbek másoknál, mások pedig hosszabb életűek. Az orkok fizikai testének őselemi összetétele viszonylag sok életerő "feloldására" képes, azonban relatíve rövid ideig képes megkötni azt, "elszivárog" belőlük az életerő (mint a papírpohárba töltött víz). Ennek köszönhető az erős szervezetük, valamint gyors öregedésük. Az elfek fizikai testének szerencsésebb őselemi összetétele valamivel kevesebb életerő befogadását teszi ugyan lehetővé, de szinte a végtelenségig képes megtartani azt (mint az üvegpohárba töltött víz) - ezért gyengébbek életerő tekintetében az orkoknál, de rendkívül hosszú ideig élnek.

Hasonló a helyzet a mágiával is. Az egyes fajok eltérő őselemi felépítése más-más mértékben teszi lehetővé, hogy az újonnan születő egyed fizikai valója a mágikus energiákat megkösse. Ezzel magyarázható, hogy a fajok között jelentős eltérések is lehetnek mágikus potenciál tekintetében, de azonos faj egyedei átlagosan hasonló mágikus potenciált képesek kifejleszteni. Természetesen azonos fajokon belül is lehetnek apróbb eltérések a fizikai felépítésben, s így mind az életerő, mind a mágia tekintetében - ezért van, hogy egyes emberek gyorsabban, vagy lassabban öegszenek másoknál, vagy azonos faj egyedei közül az egyikből nagy hatalmú mágus lesz, a másik pedig még a mágia alapjait sem képes elsajátítani. De ezen kirívó eltérésektől eltekintve az azonos fajokon belüli egyedek közel azonos őselemi összetétele az oka annak, hogy a faj egyedei átlagosan hozzávetőleg egyforma tulajdonságokkal rendelkeznek más fajoktól pedig jelentős eltéréseket mutathatnak. Mindazonáltal minden jel arra mutat, hogy az elfszabású fajok a fentiek ellenére hozzávetőleg azonos mennyiségű mana megkötésére képesek (eltérően az életenergiától, melyben jelentősek az eltérések), aminek vélt magyarázatára később visszatérek.

Az aquir fajok fizikai felépítése ugyanakkor egy ősibb, más világrendben teremttetett, más őselemi összetétellel. A testük emiatt egészen más – nagyságrendekkel más – arányokban képes a mágikus energiák befogadására (sokuké az életenergiáéra is, lásd a kvázi örökéltű óelfeket), ezért alkalmas a szervezetük a manánál sokszorosan sűrűbb od megkötésére és ezáltal az ősmágia használatára is. Az óriási mennyiségben megkötött mágiának azonban hátulütője is van. Míg az újabb fajok nagyságrendekkel hígabb manát képesek csak megkötni, addig ezt cserébe a manahálóból viszonylag jó hatásfokkal vissza is tudja gyűjteni a szervezetük egy-egy kiürülés után. Az aquirok szervezete azonban a hígabb manához képest óriási energiát tárol és szabadít fel egy-egy hatalomszóval, amit a felhígult hetedkori manahálóból nem, vagy csak rendkívül nehezen tud visszanyerni. A Hetedkorra ugyanis az Első és Másodkorhoz mérten már rettenetesen felhígult a manaháló, mely az ősibb korok gyermekeinek idegen (egyes fajok esetében csaknem összeegyeztethetetlenül életidegen) környezetet teremtett. Ezért kényszerülnek arra, hogy a legdúsabb mágikus források közelében éljenek, ahol még elég sűrű a mana (s ezáltal valamivel közelebb áll a saját természetes közegükhöz, a Másod- és Harmadkor viszonyaihoz) ahhoz, hogy egyre fogyatkozó létszámban és egyre degenerálódva ugyan, de képesek legyenek fennmaradni. Ez a magyarázata annak is, hogy miért sorvadnak el, illetve miért tart tovább a regenerálódásuk a manaforrásoktól távolabb.

Képesek ugyan életben maradni és odot termelni a manaforrásoktól távolabb is, csak éppen kisebb hatékonysággal, valamint valószínűleg ez gyorsabb hanyatlással is jár számukra (egyesek számára pedig – abból kiindulva, hogy az od-termelés az élettani folyamataik közé tartozik – a managóctól való távolság akár az életfunkciókat is veszélyeztetheti). Az aquir fajok ezt nem fogadták el, természetüktől idegen a gyengülés és a gyengeség elfogadása, ezért ahogy a manaháló egyre hígult, ők úgy vonultak egyre visszább a managócok környékére, ahol ideig-óráig még megőrizhették a régi hatalmukat. Azon fajok, melyek nem így cselekedtek, talán túl későn ismerték föl a jelenséget, de az is lehet, hogy egyszerűen elfogadták az elkerülhetetlent. Ezek jelentős része megkezdte a maga faji evolúcióját (vagy degenerálódását), mely ahhoz vezetett, hogy az újabb és újabb generációk véréből fokozatosan kihígult az ősmágia használatára való képesség (pl. elfek, valamint minden jel szerint ennek a folyamatnak az elején járnak a gnómok is). Mások esetében erre nem került sor, a képességet továbbra is változatlanul őrzik és örökítik (bár összehasonlítási lehetőség hiányában nem jelenthető ki egyértelműen, hogy tényleg változatlanul, lehetséges, hogy a mostani hatalmuk már csak töredéke a valaha voltnak), de az od-visszanyerési sebességük - köszönhetően annak, hogy a managócoktól távol hígabb a háló - feltehetőleg elmarad a managócok környékén élő többi aquiré mögött. Minden valószínűség szerint ebbe a csoportba kell sorolnunk a mahrahadikat és a dzsenneket – sőt utóbbiakat akár a két csoport metszetébe, mivel nem elképzelhetetlen, hogy egykoron fajkeveredés esetén is örökíteni tudták a képességüket, míg mára ehhez már nem elég erős bennük az ősi vér.

A korcsosuló fajok egyedei között ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy időről időre felbukkan egy-egy egyed, akiben az ősi idők jellegzetességei kiütköznek, s az elveszett, vagy annak hitt képességek birtokában jön világra. Ez a jelenség a faji degeneráció kezdetén viszonylag gyakori lehet, de ahogy a faj egyre előrébb jut az evolúció folyamatában, feltehetőleg egyre ritkábban fordul elő.

Az alkalmazkodás – faji degeneráció – folyamatának eredménye vélhetően az is, hogy a különböző ifjabb fajok egyedei (értve ez alatt a jelenkor elfjeit is) egymáshoz közelítőleg azonos arányban képesek a mana tárolására: alkalmazkodtak. Az ősfajoktól eltérően alkalmazkodtak a világhoz és a fizikai őselemi felépítésük változott a mana hígulásával párhuzamosan, hogy az új közegben is életképesek maradjanak. Ennek köszönhetően egyfajta faji evolúció eredménye, hogy ezen fajok egyedei nagyjából azonos arányban képesek a mágikus energiák megkötésére (szignfikáns különbség nem ismert az elfek és az emberek – vagy egyéb értelmes nem aquir fajok – természetes mágikus potenciálja között), mivel ez a manaháló sűrűségéhez mért maximum, amivel a fajok még versenyben tudnak maradni. Ha kevesebb mana megkötésére lennének képesek, lemaradnának a vetélytársakkal szemben, ha pedig többre, akkor az aquirok sorsára jutnának, ezért a faji evolúció minden faj esetében a túléléshez szükséges és lehetséges maximumra állt be - ami pedig a gyökeresen eltérő fajok esetén is hozzávetőleg azonos mágikus képességeket eredményez. Az aquirokból ez az alkalmazkodóképesség hiányzik (ami jelentős mértékben a hosszú életüknek és az utódnemzési hajlandóságuk alacsony fokának is köszönhető), ezért vannak a mai napig az ősibb korok viszonyaira hangola, s ez okozza fokozatos hanyatlásukat.

A gondolatmenet következő lépése, hogy amennyiben valaki képes volna feltérképezni a saját teste pontos őselemi összetételét és részletes felépítését (amire a Hetedkor mágusai egyelőre nem képesek), majd rendelkezne a metódussal, amivel ezen az őselemi keveredésen a megfelelő arányban változtathat (nem az egyszerű anyagminőségről van tehát szó, hanem a tökéletesen pontos őselemi arányokról, amik a bonyolult és összetett egységet, az élőlényt felépítik), akkor elméletileg megváltoztathatná a teste életképességét, de még a mágikus potenciálját is. Persze a kísérletezés nem volna veszélytelen, hiszen a legkisebb aránytévesztés is mágikus kiégést, azonnali halált, vagy ki tudja még, mit okozhat. Minden esetre legalább egy entitásról vélelmezhető Yneven, hogy – amennyiben helyes a fenti elmélet – rendelkezik a tudással és képes is erre a műveletre: A Könnytelen Öreg. Akinek a kútjába bárki beleugorhat, cserébe az ősaquir végrehajtja a transzmutációt az elsőszülöttjén, melynek köszönhetően annak fizikai valója más összetételt nyer, s ezáltal képessé válik a sokkal sűrűbb mágikus energiák befogadására is, ezért a vére "oddal dúsul". 

A sorozat további megjelent részei itt olvashatók.