Az aquir fajok és egyedek mágiához és annak folyamataihoz való viszonyulása – a veleszületett adottságaikból fakadóan - gyökeresen különbözik a többi fajétól. Természetes következménye ez faji örökségüknek, lévén más lényekkel ellentétben a mágia számukra nem misztikus tudomány, hanem magától értetődő, természetes velejárója a létezésnek és az élettani folyamatoknak. Míg az újabb fajok a varázslást tudományként vizsgálják és többé-kevésbé körülírható szabályszerűségek mechanikus összefüggéseiként fogják föl, addig az aquirok magától értetődő természetes képességként tekintenek a valóság puszta akarattal történő befolyásolására. Hasonló a különbség ahhoz, mint ahogy egy ember semmi különlegeset nem talál abban, hogy tőle távol lévő dolgokat érzékeljen és vizsgáljon mindennemű fizikai kapcsolat nélkül, de egy szemek nélküli, vak teremtménynek mindez misztikus, csodaszámba menő képességnek tűnhet, amit legfeljebb valamilyen tudomány segítségével lesz képes önmaga számára kipótolni. Emiatt a látó ember nem is úgy fogja föl a látását, mint fotonok, receptorok és idegi impulzusok mechanikus kölcsönhatása (hiába erről van szó a valóságban), hanem egyszerű, természetes folyamatként, látásként éli meg. Mindeközben bármely másik lény, aki saját adottságai révén nem rendelkezik a képességgel, először kénytelen volna megtalálni a működési elvet, ami szerint a látás működik (vagy ami képes a hatását reprodukálni), majd ezt a gyakorlatba ültetve, mesterséges segédeszközök segítségével fog képessé válni a tárgyak érzékelésére. Ilyesfajta az aquirok és az újabb fajok mágiafelfogása közötti különbség: az aquirok „egyszerűen” használják a mágiát, míg a többiek keresik a módját, hogy „szemek” nélkül, pusztán a működésének megértésével és mesterséges alkalmazások, varázsigék és -rúnák felhasználásával reprodukálják a képességet.
