2013. február 10., vasárnap

"Itázás", avagy beszél(mesél)jünk helyesen


"A Morgenita kalandozó az Orwellitáktól elfoglalt szentélyben húzódott meg, amíg az Uweliták és az őket támogató Adroniták a hős Areliták támogatása mellett el nem űzték…"

A kicsit erőltetett példamondat - amelynek hallatán minden jóérzésű, olvasott MAGUS kalandmester és játékos hátán végigfut a hideg - akár el is hangozhatott volna valahol, ahogy részletei gyakran elhangzanak bizonyos MAGUS-sal foglalkozó körökben, hiszen éppen ezért fogtam hozzá ezen cikk megírásához.
Történt egyszer, hogy a magyar nyelv sorsa lefelé ívelő pályán indult el… kezdhetném így is, és érinthetném Kazinczy nyelvújító mozgalmát, vagy korunk angolosodását, de ne menjünk ilyen messzire, maradjunk csak a MAGUS berkein belül.


Mint minden területnek, kicsit fellengzősen azt is mondhatnám, tudománynak, de a szerepjátékoknak is, saját nyelvezete van, amelyeket általában olyan kifejezések alkotnak, amiket csak ott használnak, gyakran olyan szavak, amelyek például az adott játékban a szokásos, mindenki által ismert jelentésétől eltérő jelentéstartalommal is bírnak. Ilyen a MAGUS-ban például számos vallással kapcsolatos kifejezés, mint például a szentély, ami valóságunkban a templom azon részét jelenti, ahol az oltár van, a MAGUS-ban pedig kis méretű templom értelemben vált általánossá. Ugyanitt említhetném az ereklyét is, ami földi vallásunkban szentek hátramaradt testrészeit jelenti, ám a játékban nagy hatalmú - és nem is mindig istenekkel összefüggő - varázstárgyakat jelent. Szintén kedvenc példám a hagyományőrző lovagszakkörösök vesszőparipája, a pallos, ami nem egészen azt a kardtípust jelentette a földön, mint Yneven.
Ezek a szakkifejezések is hozzátartoznak az adott terület - legyen az játék, vagy egy szakma, netán egy tudomány - ismeretanyagához, amit meg kell tanulni, és alkalmazni kell annak, aki boldogulni akar benne, megérteni, mit beszélnek körülötte, és úgy elmondani, amit szeretne, hogy megértsék. A szóhasználatból az is felmérhető, ki mennyire jártas egy tudományterületen, vagy akár egy szerepjátékban, történetesen akár a MAGUS-ban is. Sajnos, van, aki annyira nem fordít figyelmet a részletekre, hogy akár még regényben is szerepeltet helytelen kifejezéseket - vagy engedi megjelenni azokat - ilyenre láthatunk egy példát a Hit városában, amikor a történet papja ereklyeképpen teljesen földi felfogású testmaradványt szállít.
A kifejezések rosszul való használata azon túl, hogy nevetségesen szakszerűtlen, vagy csupán igénytelen - és igen, vannak szép számmal, akiket a köznapi beszédük igényessége sem foglalkoztat, miért törődnének éppen a szórakozásuk, a szerepjáték során azzal, hogyan beszélnek és mit mondanak, ők, talán jobb, ha nem is olvassák tovább… - félreértéseket is eredményezhet, érthetetlenné teheti az elmondottakat vagy leírtakat, és további, egyébként fölösleges magyarázatokat követel.
Hasonló a helyzet a játék maga alkotta kifejezéseivel is. Ezek esetenként megkülönböztetik másik játékoktól, esetleg csak egyszerűen magyarrá teszik. A MAGUS környezetében NPC-ről és DM-ekről beszélni ugyanolyan igénytelenség - a pszichológiai vagy jellembeli okaiba ne menjünk bele, túl is mutat a cikk keretein - mint amikor valaki a való életben mondandóját idegen szavakkal teletűzdelve beszél, a kétes tisztelet helyet legtöbbször mosolygást váltva ki.
A MAGUS-nak, magyar fejlesztésű szerepjáték lévén egyik sajátossága, hogy számos olyan "idegen szót" tartalmaz, amelyet a magyar MAGUS fejlesztők találtak ki, és találnak ki azóta is. Hogy ezeket milyen rendszerrel, melyik "nyelvből lopva", milyen hangzást követve választják ki, nem ide tartozik. Némelyek ezek közül már közszájon forognak, mások csupán szószedetek mélyén lelhetők fel - ezeket tekinthetjük kevésbé sikeresnek. Egyik esetében sem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy a MAGUS egy magyar játék. Alapvetően magyarul kell kiejteni azokat a szavait is, amelyek csak ebben a játékban születtek és élnek, a magyar nyelv egy kicsiny zárványaként, amelyet leginkább csak egy MAGUS-t játszó és olvasó ismer és olykor használ. Tehát nemcsak, hogy fölösleges, de egyenesen helytelen is, amikor a szavak hangalakjának hasonlósága okán egyes külföldi szavak kiejtésével azonosítjuk és ekképpen használjuk a MAGUS bizonyos kifejezéseit. Kedvenc példám, a Noir istennő nevének francia kiejtése, de falra tudok mászni az angolosan ejtett dwoon-októl is. A "pyron", vagy "kájl" (kyel, bizony…) szavakról ne is beszéljünk. A legtöbb ilyen önszorgalmú nyelvtorzító azonban még annyi logikát sem visz tevékenységébe, hogy egy nyelvet nézne ki a számos létező közül, csak össze-vissza, ötletszerűen feleltet meg bizonyos szavakat egy-egy angol, francia, - szerencsére németnek ritkábban - szónak. Persze természetes folyamat a nyelvben egy-egy szó átvétele a környezetből, bár ezek akkor igaziak, ha valóban átvették őket, és talán már fel sem ismerni eredeti alakjukat, példának hozhatnánk a mesék Óperenciás tengerét, ami az egykori pozsonyi csata után évtizedekre magyar határrá vált Ober Enns (Enns folyó) okán lopózott a nyelvünkbe, de aki a lényeges helyett szignifikánsat fogalmaz, az bizony se nem természetesnek, se nem követendőnek nem minősíthető. Így van ez a MAGUS "idegen szavaival is". Aztán gondolkozhat a hallgatóság, mire rájön, hogy a misztikusan kiejtett "szádzsá" valójában a gorviki saggiát jelenti.
Szerencsére a furcsa állapotokat látva egyes MAGUS írók is elkezdtek foglalkozni a dologgal, és talán nem véletlen, hogy a precízségéről elhíresült John J. Sherwood Hőseposzában jelent meg először kiejtési segédlet a MAGUS-hoz. Nem kell itt bonyolult dolgokra gondolni, de mindenesetre néhány különleges, a magyarban szokatlan betűkombináció helyes kiejtését megmagyarázza. Kicsit később jelent meg a Toroni krónikákban, majd később magában a Toron kiegészítőben is a kyr-toroni nyelv szavainak kiejtését segítő írás, amely szükséges is volt, ugyanis túlbuzgóságában az író olyan különleges karakterekkel és ékezetekkel zsúfolta tele a toroni nyelvet, amelynek kiejtésével már az átlagos, angol vagy francia nyelvben járatos szerepjátékos sem tudott mit kezdeni.
Ezeknek a karaktereknek, gyakori vagy jellemző betűknek megvan tehát a kiejtési útmutatójuk, már csak alkalmazni kell. Nem ismeretük és elhagyásuk körülbelül olyan furcsán néz ki, mint Pyarronban államvallásnak mesélni Tharr hitét, nem ilyennek írták meg a játékot, nem ilyen a világ. Hogy ki mennyire figyel oda a részletekre, az már más kérdés - magát jellemzi vele, akár lazaságot, akár nemtörődömséget akar sugallni.

Ugyancsak gyakori jelenség - igazából a bevezetőmből is sejthető - a megírást kiváltó ok, az állandó "Itázás". A MAGUS-ban szereplő számos vallás közül csupán néhány esetében használja az irodalom az "itásított" változatát a vallás követőire utalva. Csak venni kell a fáradtságot, és elolvasni a szabálykönyvet, azután pedig azt a szókészletet használni, ami benne van, ami a MAGUS részét képezi. Ennek megfelelően, a Papok, paplovagok kiegészítő tanúsága szerint van Pyarronita, Dartonita, Sogronita és Ranagolita, és kész, itt a lista vége. Nincsen Uwelita, Arelita, Noirita, Morgenita, Domvikita (Anyám, segíts, ezt valaki élőben használta!!), pláne nincsen Dzsahita, Dell(a)ita, vagy Tharrita. Annak ellenére sem létezik ilyen a MAGUS irodalomban, hogy valaki nem rest minden vallást "itás" képzővel ellátni. Ami nem csak, hogy helytelen, de megalapozatlan és szakszerűtlen is - hogy mindenkinek bántja a fülét, azt már nem állíthatom ennyire határozottan. Hogy a tudatlanság, a fantázia hiánya, vagy a felületesség okozza ezt, nem tudhatjuk, de ha valaki megnézi a könyveket, ahol a fenti vallásokról olvasni lehet, akkor számos helyes, és jól is hangzó kifejezés létezik a nem itás vallások híveinek jelölésére is, az Uwell hitű, Adront követő, Dreina hívő, vagy egyszerűen Antoh vallású mind-mind a fenti borzalmakat helyettesítő, valós és szakszerű kifejezések.

Ahogy egyes szakterületeknek a való életben, úgy különböző játékoknak is van saját nyelvezete, amelyek keverése ugyancsak nem szerencsés. Hogy a MAGUS-nál maradjak, sajnos egy elég szándékolt szakadás után létezik az eredeti, és az ÚTK-s változat is a játékból, aminek alkotói nem csak a szabályok teljes és sokszor felesleges átírásával igyekeztek megteremteni az összeegyeztethetőség (itt most használhatnék divatosan kompatibilitás szót is…) teljes hiányát, de a játék nyelvezetével is. Ahogyan saját nyelvezete vagy mondjuk a Codex játéknak - pontosabban vannak olyan kifejezések, amelyek csak rá jellemzőek - vagy a MAGUS-nak, ugyanígy elkülönül egymástól az eredeti MAGUS és az ÚTK. Persze nem teljes az elkülönülés, de alaposan kitettek magukért az alkotók, hogy annak a játékirányzatnak a kifejezéseit ne lehessen értelmezni a hagyományos MAGUS keretei között. Nem értelmezhető például az időigény, vagy a fohász kifejezése, ezeknek a jelentése is más, mint amit kicseréltek vele. Nem helyes hát ezek használata sem az eredeti MAGUS rendszerében, az UTK-s pap elmond egy fohászt, az igazi MAGUS papja pedig varázsol. Keverni nem szerencsés őket, mert teljesen más az adott játékbeli tevékenység mögötti működés is.

A kalandmesterek felelőssége nem csak a jó szórakozás, az érdekes kalandok, az egyensúly, de az is, hogy a játékos azt a játékot kapja, amiért leült játszani. Ahogyan nem azért ül le valaki MAGUS-t játszani, hogy vámpírokkal szaladgáljon, vagy kis manókat, tündéreket személyesítsen meg vagy cowboyként lövöldözzön revolverével - ezekre külön játék létezik - ugyanígy nem szerencsés, ha KM mást mesél, mint amit a játékos által is ismert leírások tartalmaznak, és bizony ide tartozik a játék szóhasználata is. Minden olyan elem, ami eltér az irodalmakban fellelhető, mindenki számára ismert közös világtól, negatívumként kerül a mérlegre, amikor a játékosok és a kalandmester együttes szórakozásáról van szó. Hogy ki mennyit vesz észre, mennyi után nem érzi jól magát, egyén- és társaságfüggő, de jól teszi a felkészült kalandmester, ha ilyen butaságokkal nem rontja a saját hitelét, és odafigyel arra, mit is beszél. Ahogyan a való életben egy állásinterjún (ugye, fentebb megmondtam J) szerencsétlenül hat a trágár, vagy a szakszerűtlen beszéd, ugyanígy bután néz ki, ha valaki MAGUS mesélés közben beszél összevissza. 

6 megjegyzés:

  1. Egyetértek a cikk alapgondolatával, miszerint beszéljünk minél választékosabban és tiszteljük meg, támogassuk a hobbinkat olyan módon, hogy a magyar nyelvűségét előtérbe helyezzük. Ez a gondolat és elv már akkoris helyes volt, mikor Kornya Zsolt szentelt neki egy külön cikket a Rúna hasábjain.

    Azonban mikor a konkrét példákról esik szó a fentiekben már sokkal kevésbé tudok helyeselni. A (nem is csak idegen, hanem konkrétan) nem létező szavak kiejtése szerintem olyasmi, amit akkor kellett volna rögzíteni, amikor leírták, megjelentették őket. Évtizedekkel(!!!) az elterjedtségük után számon kérni bármiféle egységet a rajongókon egészen egyszerűen szemtelen és nagyképű dolog.

    Tény, hogy egyes kifejezések hála a közösségek összetartásának és a játékosvándorlásnak alapvetően jobban rögzültek (mint mondjuk 'inev', 'piaron'), de ritkábban használt kifejezések közötti eltérései törvényszerűek játszó és játszó csapatnál.

    Arról nem is beszélve, hogy szerintem ez nem egyszerűen érdekes hanem értékes is lehet. Anekdotázás nélkül hoznám fel 'Eboni' és 'Szelip' városainak esetét, amelyek egy nagyobb közösség kollektív emlékeiben élnek és a cikk írója, tudom, hogy meg is fordult ezek egyikén mesélései során.

    Hagyomány, szokás és nem utolsósorban szórakozás ma. Kiejtések miatt diszkriminálni egy csapatot, egy embert nem csak sznob dolog, de olyasmi, amit a hanyatló hobbinkban nem engedhetünk meg.

    Rátérve azonban a lényegre: az alapelvekkel teljesen szembe megy az a tény, hogy a magyar nyelvet kerékbe törné a cikk írója, mintsem elfogadná egy jogos nyelvi változás törvényszerűségét.

    Az -ita képző a beszélt, használt nyelvünkben tesz lehetővé főnévből melléknévvé avanzsálni kifejezéseket. Ilyen lenne még az -ánus is, amelyekkel a fantasy környezetben kívánatos archaikus beszédstílust is elérhetjük.

    Igen, valóban egyféleképpen szerepelhettek ezek az itás és ánusos fogalmak, de ennek az volt az oka, hogy feladatok egy nem létező kifejezés elmélyítése és megismertetése legyen egy új világba belépő számára. Egyfajta türelmi idő, ami alatt az ember megérti mit jelent ha jönnek az orwellánusok vagy a dartoniták.

    De ez az idő jócskán letelt és szerintem sem kell még mindig ugyanazt a "szegényes" kelléktárat használni csak és kizárólag egy témában, amieddig rendelkezésünkre állt. (hozzá kell tegyem, hogy a ló túloldalára sem kell arccal zuhanni, aminek a végén három vagy több kifejezésünk lesz ugyanarra a dologra)

    Ilyen az is, hogy a cikkben felsorolt itás kifejezések szerinted az eleje és vége mindannak ami ilyen módon képezhető. De engedtessék meg nekem, hogy felhozzam példának a maremitákat, mely fogalom köré egy élő és tevékeny közösség szerveződött, azon kevés emberek közül akik még tudnak és akarnak is érdemben hozzátenni a közösen szeretett és kedves világunkhoz ellenszolgáltatás nélkül, rendszeresen.

    A fenti elvek szerint mi volna a teendő velük (kérdem én)? Névváltoztatásra kötelezzük a blogjukat együttes fellépéssel? Kiközösítjük őket a képzeletünkben élő és létező Ynevről? Mert a fenti cikk ilyen és ehhez hasonló lépesekre ragadtatná, sarkallná és hívná fel az olvasóit.

    (szerintem)

    VálaszTörlés
  2. Nos, jó látni, hogy valaki elolvasta és véleménye is van a dologról. A felhozott Kornya cikket nem állt szándékomban másolni, nem is arról szól, pl. én semmit nem írtam a változatosságról.

    A Maremita szót kihagytam a felsorolásból, nagy hiba, pedig az is létezik a hivatalos anyagokban, és így helyesnek is gondolom.

    Abban nagyon nem értek egyet, hogy az itázás jelensége változatosságot szülne, hogy valamiféle türelmi idő letelte után az lenne a helyes cselekedet, hogy akkor kezdjünk el mindenféle másik kifejezéseket találni egyazon dologra... ez miért lenne jó?
    Ahogy azt sem tartom értéknek, hogy még egy ilyen szűkös ismeretanyagú kitalált világban sem tudunk (vagy szándékozunk) egységet teremteni a kifejezések terén.
    Azt azonban nem gondolom, és sugallni sem áll szándékomban, hogy a vétőket le kellene lőni, vagy kitagadni, máglyán elégetni, defenesztrálni (ablakon kivetni), vagy ehhez hasonló, pusztán a jelenségre hívom fel a figyelmet, határozott állásponttal, és a KM-ek felelősségére hívnám fel a figyelmet. Arról nem is beszélek, hogy az "itázás" nagyon rosszul is hangzik...
    Kérdem én, ha van egy eredeti kifejezés, vajon mi ok lenne rá másikat generálni? Vagy ha generálunk, ugyan milyen érvvel állna az meg az eredetivel szemben? Semmivel... és mivel indok nincs rá, rosszul is hangzik, és még az eredeti is adott, számomra kézenfekvő a megoldás.

    VálaszTörlés
  3. Tudtam, hogy csak kimaradt a felsorolásból a maremita. Ezzel is arra akartam rávilágítani, hogy olyan hévvel közölted állásfoglalásodat a fenti kérdésben, hogy vétettél kisebb hibákat korántsem marginális kérdésekben.

    Ezért nehéz kitalált fogalmakról beszélni, mert a fikcionált szó valódi raggal, képzővel keveredve vésődik be. De ugyanúgy használjuk azt is, hogy Darton hitű lovag, mint dartonita. Nem értem miért fosztanánk meg pl. az Uwel, Krad, Dreina hitű lovagokat (lovaginákat, ugye) attól, hogy másképpen is nevezhessék magukat, egymást, mi őket, stb.

    Tény, hogy bizonyos kifejezések idegenül csengenek vagy kifejezetten viccesen (dellánus) ilyen képzés után, de ennek is csak az az oka, hogy (nem győzöm hangsúlyozni) nem létező szavakat képzünk, amiknek jobban figyelünk a hangzására mint az értelmére, mire az agyunk felfogja.

    VálaszTörlés
  4. Nem tudom, regényeket nem nagyon olvastam, de mintha a szabálykönyvben láttam volna ilyet.

    VálaszTörlés