"A Morgenita kalandozó az Orwellitáktól elfoglalt szentélyben
húzódott meg, amíg az Uweliták és az őket támogató Adroniták a hős Areliták
támogatása mellett el nem űzték…"
A kicsit erőltetett példamondat - amelynek hallatán minden
jóérzésű, olvasott MAGUS kalandmester és játékos hátán végigfut a hideg - akár
el is hangozhatott volna valahol, ahogy részletei gyakran elhangzanak bizonyos
MAGUS-sal foglalkozó körökben, hiszen éppen ezért fogtam hozzá ezen cikk
megírásához.
Történt egyszer, hogy a magyar nyelv sorsa lefelé ívelő
pályán indult el… kezdhetném így is, és érinthetném Kazinczy nyelvújító mozgalmát,
vagy korunk angolosodását, de ne menjünk ilyen messzire, maradjunk csak a MAGUS
berkein belül.
Mint minden területnek, kicsit fellengzősen azt is
mondhatnám, tudománynak, de a szerepjátékoknak is, saját nyelvezete van,
amelyeket általában olyan kifejezések alkotnak, amiket csak ott használnak,
gyakran olyan szavak, amelyek például az adott játékban a szokásos, mindenki
által ismert jelentésétől eltérő jelentéstartalommal is bírnak. Ilyen a
MAGUS-ban például számos vallással kapcsolatos kifejezés, mint például a
szentély, ami valóságunkban a templom azon részét jelenti, ahol az oltár van, a
MAGUS-ban pedig kis méretű templom értelemben vált általánossá. Ugyanitt említhetném
az ereklyét is, ami földi vallásunkban szentek hátramaradt testrészeit jelenti,
ám a játékban nagy hatalmú - és nem is mindig istenekkel összefüggő - varázstárgyakat
jelent. Szintén kedvenc példám a hagyományőrző lovagszakkörösök vesszőparipája,
a pallos, ami nem egészen azt a kardtípust jelentette a földön, mint Yneven.
Ezek a szakkifejezések is hozzátartoznak az adott terület -
legyen az játék, vagy egy szakma, netán egy tudomány - ismeretanyagához, amit
meg kell tanulni, és alkalmazni kell annak, aki boldogulni akar benne,
megérteni, mit beszélnek körülötte, és úgy elmondani, amit szeretne, hogy
megértsék. A szóhasználatból az is felmérhető, ki mennyire jártas egy
tudományterületen, vagy akár egy szerepjátékban, történetesen akár a MAGUS-ban
is. Sajnos, van, aki annyira nem fordít figyelmet a részletekre, hogy akár még
regényben is szerepeltet helytelen kifejezéseket - vagy engedi megjelenni azokat
- ilyenre láthatunk egy példát a Hit városában, amikor a történet papja
ereklyeképpen teljesen földi felfogású testmaradványt szállít.
A kifejezések rosszul való használata azon túl, hogy
nevetségesen szakszerűtlen, vagy csupán igénytelen - és igen, vannak szép számmal,
akiket a köznapi beszédük igényessége sem foglalkoztat, miért törődnének éppen
a szórakozásuk, a szerepjáték során azzal, hogyan beszélnek és mit mondanak,
ők, talán jobb, ha nem is olvassák tovább… - félreértéseket is eredményezhet,
érthetetlenné teheti az elmondottakat vagy leírtakat, és további, egyébként
fölösleges magyarázatokat követel.
Hasonló a helyzet a játék maga alkotta kifejezéseivel is.
Ezek esetenként megkülönböztetik másik játékoktól, esetleg csak egyszerűen
magyarrá teszik. A MAGUS környezetében NPC-ről és DM-ekről beszélni ugyanolyan
igénytelenség - a pszichológiai vagy jellembeli okaiba ne menjünk bele, túl is
mutat a cikk keretein - mint amikor valaki a való életben mondandóját idegen
szavakkal teletűzdelve beszél, a kétes tisztelet helyet legtöbbször mosolygást
váltva ki.
A MAGUS-nak, magyar fejlesztésű szerepjáték lévén egyik
sajátossága, hogy számos olyan "idegen szót" tartalmaz, amelyet a
magyar MAGUS fejlesztők találtak ki, és találnak ki azóta is. Hogy ezeket
milyen rendszerrel, melyik "nyelvből lopva", milyen hangzást követve
választják ki, nem ide tartozik. Némelyek ezek közül már közszájon forognak,
mások csupán szószedetek mélyén lelhetők fel - ezeket tekinthetjük kevésbé
sikeresnek. Egyik esetében sem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy a
MAGUS egy magyar játék. Alapvetően magyarul kell kiejteni azokat a szavait is,
amelyek csak ebben a játékban születtek és élnek, a magyar nyelv egy kicsiny
zárványaként, amelyet leginkább csak egy MAGUS-t játszó és olvasó ismer és
olykor használ. Tehát nemcsak, hogy fölösleges, de egyenesen helytelen is,
amikor a szavak hangalakjának hasonlósága okán egyes külföldi szavak kiejtésével
azonosítjuk és ekképpen használjuk a MAGUS bizonyos kifejezéseit. Kedvenc
példám, a Noir istennő nevének francia kiejtése, de falra tudok mászni az
angolosan ejtett dwoon-októl is. A "pyron", vagy "kájl"
(kyel, bizony…) szavakról ne is beszéljünk. A legtöbb ilyen önszorgalmú
nyelvtorzító azonban még annyi logikát sem visz tevékenységébe, hogy egy
nyelvet nézne ki a számos létező közül, csak össze-vissza, ötletszerűen
feleltet meg bizonyos szavakat egy-egy angol, francia, - szerencsére németnek
ritkábban - szónak. Persze természetes folyamat a nyelvben egy-egy szó átvétele
a környezetből, bár ezek akkor igaziak, ha valóban átvették őket, és talán már
fel sem ismerni eredeti alakjukat, példának hozhatnánk a mesék Óperenciás
tengerét, ami az egykori pozsonyi csata után évtizedekre magyar határrá vált Ober
Enns (Enns folyó) okán lopózott a nyelvünkbe, de aki a lényeges helyett
szignifikánsat fogalmaz, az bizony se nem természetesnek, se nem követendőnek
nem minősíthető. Így van ez a MAGUS "idegen szavaival is". Aztán
gondolkozhat a hallgatóság, mire rájön, hogy a misztikusan kiejtett
"szádzsá" valójában a gorviki saggiát jelenti.
Szerencsére a furcsa állapotokat látva egyes MAGUS írók is
elkezdtek foglalkozni a dologgal, és talán nem véletlen, hogy a precízségéről
elhíresült John J. Sherwood Hőseposzában jelent meg először kiejtési segédlet a
MAGUS-hoz. Nem kell itt bonyolult dolgokra gondolni, de mindenesetre néhány
különleges, a magyarban szokatlan betűkombináció helyes kiejtését megmagyarázza.
Kicsit később jelent meg a Toroni krónikákban, majd később magában a Toron
kiegészítőben is a kyr-toroni nyelv szavainak kiejtését segítő írás, amely
szükséges is volt, ugyanis túlbuzgóságában az író olyan különleges
karakterekkel és ékezetekkel zsúfolta tele a toroni nyelvet, amelynek
kiejtésével már az átlagos, angol vagy francia nyelvben járatos szerepjátékos
sem tudott mit kezdeni.
Ezeknek a karaktereknek, gyakori vagy jellemző betűknek
megvan tehát a kiejtési útmutatójuk, már csak alkalmazni kell. Nem ismeretük és
elhagyásuk körülbelül olyan furcsán néz ki, mint Pyarronban államvallásnak
mesélni Tharr hitét, nem ilyennek írták meg a játékot, nem ilyen a világ. Hogy
ki mennyire figyel oda a részletekre, az már más kérdés - magát jellemzi vele,
akár lazaságot, akár nemtörődömséget akar sugallni.
Ugyancsak gyakori jelenség - igazából a bevezetőmből is sejthető
- a megírást kiváltó ok, az állandó "Itázás". A MAGUS-ban szereplő
számos vallás közül csupán néhány esetében használja az irodalom az
"itásított" változatát a vallás követőire utalva. Csak venni kell a
fáradtságot, és elolvasni a szabálykönyvet, azután pedig azt a szókészletet
használni, ami benne van, ami a MAGUS részét képezi. Ennek megfelelően, a
Papok, paplovagok kiegészítő tanúsága szerint van Pyarronita, Dartonita,
Sogronita és Ranagolita, és kész, itt a lista vége. Nincsen Uwelita, Arelita,
Noirita, Morgenita, Domvikita (Anyám, segíts, ezt valaki élőben használta!!),
pláne nincsen Dzsahita, Dell(a)ita, vagy Tharrita. Annak ellenére sem létezik
ilyen a MAGUS irodalomban, hogy valaki nem rest minden vallást "itás"
képzővel ellátni. Ami nem csak, hogy helytelen, de megalapozatlan és
szakszerűtlen is - hogy mindenkinek bántja a fülét, azt már nem állíthatom ennyire
határozottan. Hogy a tudatlanság, a fantázia hiánya, vagy a felületesség okozza
ezt, nem tudhatjuk, de ha valaki megnézi a könyveket, ahol a fenti vallásokról
olvasni lehet, akkor számos helyes, és jól is hangzó kifejezés létezik a nem
itás vallások híveinek jelölésére is, az Uwell hitű, Adront követő, Dreina
hívő, vagy egyszerűen Antoh vallású mind-mind a fenti borzalmakat helyettesítő,
valós és szakszerű kifejezések.
Ahogy egyes szakterületeknek a való életben, úgy különböző játékoknak
is van saját nyelvezete, amelyek keverése ugyancsak nem szerencsés. Hogy a
MAGUS-nál maradjak, sajnos egy elég szándékolt szakadás után létezik az
eredeti, és az ÚTK-s változat is a játékból, aminek alkotói nem csak a
szabályok teljes és sokszor felesleges átírásával igyekeztek megteremteni az
összeegyeztethetőség (itt most használhatnék divatosan kompatibilitás szót is…)
teljes hiányát, de a játék nyelvezetével is. Ahogyan saját nyelvezete vagy
mondjuk a Codex játéknak - pontosabban vannak olyan kifejezések, amelyek csak
rá jellemzőek - vagy a MAGUS-nak, ugyanígy elkülönül egymástól az eredeti MAGUS
és az ÚTK. Persze nem teljes az elkülönülés, de alaposan kitettek magukért az
alkotók, hogy annak a játékirányzatnak a kifejezéseit ne lehessen értelmezni a
hagyományos MAGUS keretei között. Nem értelmezhető például az időigény, vagy a
fohász kifejezése, ezeknek a jelentése is más, mint amit kicseréltek vele. Nem
helyes hát ezek használata sem az eredeti MAGUS rendszerében, az UTK-s pap
elmond egy fohászt, az igazi MAGUS papja pedig varázsol. Keverni nem szerencsés
őket, mert teljesen más az adott játékbeli tevékenység mögötti működés is.
A kalandmesterek felelőssége nem csak a jó szórakozás, az
érdekes kalandok, az egyensúly, de az is, hogy a játékos azt a játékot kapja,
amiért leült játszani. Ahogyan nem azért ül le valaki MAGUS-t játszani, hogy
vámpírokkal szaladgáljon, vagy kis manókat, tündéreket személyesítsen meg vagy
cowboyként lövöldözzön revolverével - ezekre külön játék létezik - ugyanígy nem
szerencsés, ha KM mást mesél, mint amit a játékos által is ismert leírások
tartalmaznak, és bizony ide tartozik a játék szóhasználata is. Minden olyan
elem, ami eltér az irodalmakban fellelhető, mindenki számára ismert közös
világtól, negatívumként kerül a mérlegre, amikor a játékosok és a kalandmester
együttes szórakozásáról van szó. Hogy ki mennyit vesz észre, mennyi után nem
érzi jól magát, egyén- és társaságfüggő, de jól teszi a felkészült
kalandmester, ha ilyen butaságokkal nem rontja a saját hitelét, és odafigyel arra,
mit is beszél. Ahogyan a való életben egy állásinterjún (ugye, fentebb
megmondtam J)
szerencsétlenül hat a trágár, vagy a szakszerűtlen beszéd, ugyanígy bután néz
ki, ha valaki MAGUS mesélés közben beszél összevissza.
Egyetértek a cikk alapgondolatával, miszerint beszéljünk minél választékosabban és tiszteljük meg, támogassuk a hobbinkat olyan módon, hogy a magyar nyelvűségét előtérbe helyezzük. Ez a gondolat és elv már akkoris helyes volt, mikor Kornya Zsolt szentelt neki egy külön cikket a Rúna hasábjain.
VálaszTörlésAzonban mikor a konkrét példákról esik szó a fentiekben már sokkal kevésbé tudok helyeselni. A (nem is csak idegen, hanem konkrétan) nem létező szavak kiejtése szerintem olyasmi, amit akkor kellett volna rögzíteni, amikor leírták, megjelentették őket. Évtizedekkel(!!!) az elterjedtségük után számon kérni bármiféle egységet a rajongókon egészen egyszerűen szemtelen és nagyképű dolog.
Tény, hogy egyes kifejezések hála a közösségek összetartásának és a játékosvándorlásnak alapvetően jobban rögzültek (mint mondjuk 'inev', 'piaron'), de ritkábban használt kifejezések közötti eltérései törvényszerűek játszó és játszó csapatnál.
Arról nem is beszélve, hogy szerintem ez nem egyszerűen érdekes hanem értékes is lehet. Anekdotázás nélkül hoznám fel 'Eboni' és 'Szelip' városainak esetét, amelyek egy nagyobb közösség kollektív emlékeiben élnek és a cikk írója, tudom, hogy meg is fordult ezek egyikén mesélései során.
Hagyomány, szokás és nem utolsósorban szórakozás ma. Kiejtések miatt diszkriminálni egy csapatot, egy embert nem csak sznob dolog, de olyasmi, amit a hanyatló hobbinkban nem engedhetünk meg.
Rátérve azonban a lényegre: az alapelvekkel teljesen szembe megy az a tény, hogy a magyar nyelvet kerékbe törné a cikk írója, mintsem elfogadná egy jogos nyelvi változás törvényszerűségét.
Az -ita képző a beszélt, használt nyelvünkben tesz lehetővé főnévből melléknévvé avanzsálni kifejezéseket. Ilyen lenne még az -ánus is, amelyekkel a fantasy környezetben kívánatos archaikus beszédstílust is elérhetjük.
Igen, valóban egyféleképpen szerepelhettek ezek az itás és ánusos fogalmak, de ennek az volt az oka, hogy feladatok egy nem létező kifejezés elmélyítése és megismertetése legyen egy új világba belépő számára. Egyfajta türelmi idő, ami alatt az ember megérti mit jelent ha jönnek az orwellánusok vagy a dartoniták.
De ez az idő jócskán letelt és szerintem sem kell még mindig ugyanazt a "szegényes" kelléktárat használni csak és kizárólag egy témában, amieddig rendelkezésünkre állt. (hozzá kell tegyem, hogy a ló túloldalára sem kell arccal zuhanni, aminek a végén három vagy több kifejezésünk lesz ugyanarra a dologra)
Ilyen az is, hogy a cikkben felsorolt itás kifejezések szerinted az eleje és vége mindannak ami ilyen módon képezhető. De engedtessék meg nekem, hogy felhozzam példának a maremitákat, mely fogalom köré egy élő és tevékeny közösség szerveződött, azon kevés emberek közül akik még tudnak és akarnak is érdemben hozzátenni a közösen szeretett és kedves világunkhoz ellenszolgáltatás nélkül, rendszeresen.
A fenti elvek szerint mi volna a teendő velük (kérdem én)? Névváltoztatásra kötelezzük a blogjukat együttes fellépéssel? Kiközösítjük őket a képzeletünkben élő és létező Ynevről? Mert a fenti cikk ilyen és ehhez hasonló lépesekre ragadtatná, sarkallná és hívná fel az olvasóit.
(szerintem)
Nos, jó látni, hogy valaki elolvasta és véleménye is van a dologról. A felhozott Kornya cikket nem állt szándékomban másolni, nem is arról szól, pl. én semmit nem írtam a változatosságról.
VálaszTörlésA Maremita szót kihagytam a felsorolásból, nagy hiba, pedig az is létezik a hivatalos anyagokban, és így helyesnek is gondolom.
Abban nagyon nem értek egyet, hogy az itázás jelensége változatosságot szülne, hogy valamiféle türelmi idő letelte után az lenne a helyes cselekedet, hogy akkor kezdjünk el mindenféle másik kifejezéseket találni egyazon dologra... ez miért lenne jó?
Ahogy azt sem tartom értéknek, hogy még egy ilyen szűkös ismeretanyagú kitalált világban sem tudunk (vagy szándékozunk) egységet teremteni a kifejezések terén.
Azt azonban nem gondolom, és sugallni sem áll szándékomban, hogy a vétőket le kellene lőni, vagy kitagadni, máglyán elégetni, defenesztrálni (ablakon kivetni), vagy ehhez hasonló, pusztán a jelenségre hívom fel a figyelmet, határozott állásponttal, és a KM-ek felelősségére hívnám fel a figyelmet. Arról nem is beszélek, hogy az "itázás" nagyon rosszul is hangzik...
Kérdem én, ha van egy eredeti kifejezés, vajon mi ok lenne rá másikat generálni? Vagy ha generálunk, ugyan milyen érvvel állna az meg az eredetivel szemben? Semmivel... és mivel indok nincs rá, rosszul is hangzik, és még az eredeti is adott, számomra kézenfekvő a megoldás.
Tudtam, hogy csak kimaradt a felsorolásból a maremita. Ezzel is arra akartam rávilágítani, hogy olyan hévvel közölted állásfoglalásodat a fenti kérdésben, hogy vétettél kisebb hibákat korántsem marginális kérdésekben.
VálaszTörlésEzért nehéz kitalált fogalmakról beszélni, mert a fikcionált szó valódi raggal, képzővel keveredve vésődik be. De ugyanúgy használjuk azt is, hogy Darton hitű lovag, mint dartonita. Nem értem miért fosztanánk meg pl. az Uwel, Krad, Dreina hitű lovagokat (lovaginákat, ugye) attól, hogy másképpen is nevezhessék magukat, egymást, mi őket, stb.
Tény, hogy bizonyos kifejezések idegenül csengenek vagy kifejezetten viccesen (dellánus) ilyen képzés után, de ennek is csak az az oka, hogy (nem győzöm hangsúlyozni) nem létező szavakat képzünk, amiknek jobban figyelünk a hangzására mint az értelmére, mire az agyunk felfogja.
Arelita tényleg nincs?
VálaszTörlésLáttál valahol leírva ilyet?
VálaszTörlésNem tudom, regényeket nem nagyon olvastam, de mintha a szabálykönyvben láttam volna ilyet.
VálaszTörlés