Az amund titkos városokról

A különböző forrásokban rendre találkozhattunk a Nap Titkos Városai kifejezéssel, melyeket különböző sorszámmal illettek, általában ahány forrás, annyiféleképpen. Kettőnek a neve is ismert, míg egy harmadikról is tudhatjuk, hogy az egyik amund isten védnöksége alatt állt. Ugyanakkor az újabb források, a Vihar Ibara felett-től, már megfeledkeznek a Titkos Városokról, inkább homok alatt úszó városerődökről beszélnek. Ezen dolgok rendbetétele a célja ez alábbi cikknek.

MÁGIKUS VILÁGKÉP EXTRA: Aquir mágiakép

Az aquir fajok és egyedek mágiához és annak folyamataihoz való viszonyulása – a veleszületett adottságaikból fakadóan - gyökeresen különbözik a többi fajétól. Természetes következménye ez faji örökségüknek, lévén más lényekkel ellentétben a mágia számukra nem misztikus tudomány, hanem magától értetődő, természetes velejárója a létezésnek és az élettani folyamatoknak. Míg az újabb fajok a varázslást tudományként vizsgálják és többé-kevésbé körülírható szabályszerűségek mechanikus összefüggéseiként fogják föl, addig az aquirok magától értetődő természetes képességként tekintenek a valóság puszta akarattal történő befolyásolására. Hasonló a különbség ahhoz, mint ahogy egy ember semmi különlegeset nem talál abban, hogy tőle távol lévő dolgokat érzékeljen és vizsgáljon mindennemű fizikai kapcsolat nélkül, de egy szemek nélküli, vak teremtménynek mindez misztikus, csodaszámba menő képességnek tűnhet, amit legfeljebb valamilyen tudomány segítségével lesz képes önmaga számára kipótolni. Emiatt a látó ember nem is úgy fogja föl a látását, mint fotonok, receptorok és idegi impulzusok mechanikus kölcsönhatása (hiába erről van szó a valóságban), hanem egyszerű, természetes folyamatként, látásként éli meg. Mindeközben bármely másik lény, aki saját adottságai révén nem rendelkezik a képességgel, először kénytelen volna megtalálni a működési elvet, ami szerint a látás működik (vagy ami képes a hatását reprodukálni), majd ezt a gyakorlatba ültetve, mesterséges segédeszközök segítségével fog képessé válni a tárgyak érzékelésére. Ilyesfajta az aquirok és az újabb fajok mágiafelfogása közötti különbség: az aquirok „egyszerűen” használják a mágiát, míg a többiek keresik a módját, hogy „szemek” nélkül, pusztán a működésének megértésével és mesterséges alkalmazások, varázsigék és -rúnák felhasználásával reprodukálják a képességet.

Életkép: Krán

A Fiú tizenöt éves volt, mikor az apja közölte vele, hogy kiválasztotta a jövendő asszonyát. A kiszemelt leány tizenegy éves volt ekkor, az apja pedig a Fiú apjához hasonlóan a halászok céhének volt rangtalan és névtelen tagja.

A Fiú lázadása szükségszerű volt: a látszólag előnytelen házasság kényszerét vérlázító és megbocsáthatatlan bűnnek látta önmagával szemben, mellyel apja derékba töri a sorsát. A lány családja szegény volt, öt gyermekük teljesen felemésztette azt, ami a kötelezően leadott adó, sáp és védelmi pénz után a férfi napszámából maradt. A házasság révén nyerhető státusz ugyancsak nem volt magasabb, mint a Fiúé, s tovább rontotta a helyzetet, hogy az ötből négy gyermek lány volt (ami a hozzájuk hasonlóan alacsony sorból származók körében a haszontalan – s gyakran a lehető legrövidebb úton kiiktatandó - szájjal esett egy tekintet alá; a kiszemelt asszonyjelölt volt a harmadik a sorban). Csak az ötödik, legkisebb sikerült fiúnak, vagyis használható szövetséges hosszú évek múltán edződik csak belőle a mindennapokért vívott harcban, ha megéri. Addig csupán kolonc lesz a leendő atyafiság.

A bárdok és a mágia

A legelső és legfontosabb dolog, ami velük kapcsolatban elmondható, hogy a bárdok elsősorban dalnokok.

Lehetnek harctéri, vagy krónikás énekmondók, világcsavargó igricek, vagy széptevő udvari trubadúrok, egy dolog mindannyiukban közös: elsősorban dalnokok – még ha szükség esetén képesek is arra, hogy a mesteri ének- és zenetudásukkal előadott dalaikba nagy erejű mágikus hatásokat szőjenek. Ezen alapelv leszögezése azért szükséges rögtön a legelején, mert szem elől tévesztése esetén az Ynev-szerte ismert mondás, mely szerint „A bárd legkegyetlenebb fegyvere a lant”, annak dacára, hogy varázshatalmával ölni valóban csak ily módon képes a dalnok, hitvány frázissá silányul, ha a dalmágiák hatékonyságát összevetjük a fény- és hangmágiákban rejlő lehetőségekkel.

MÁGIKUS VILÁGKÉP V.: A teremtett lényekről

Az Síkok tehát őslényegek – hetedkori szóhasználatban őselemek – keveredéséből épülnek fel, Satralis anyagi síkját pedig a mágiatudomány álláspontja szerint négy fizikai őselem építi fel. Ugyanakkor látnunk kell, hogy önmagukban a tárgyak halottak, ezért értelemszerűen nem lehet elégséges a négy őselem a világ teljes körű leírásához. Szükségszerű, hogy valami életre keltse a dolgokat, amitől élővé válnak az élőlények. Ez a szükségszerű összetevő az Élet Princípiuma és az életenergia. Azon tárgyak, melyekben megtalálható az életenergia, élnek, míg más tárgyakban nincs meg, azok halottak. Mindez azonban még nem ad magyarázatot arra, hogy mindkét csoporton belül - élő és élettelen - egyaránt találunk olyanokat, amik mágikus tulajdonságokkal bírnak, mágikus hatások létrehozására képesek, s olyanokat is, melyek nem. Ezért kell, hogy létezzen legalább még egy további minőség, mely e különbözőségért felel: a mágia (vagy mana). Legszűkebb becslés szerint is tehát minimum hat elemi aspektusra bontható Satralis valósága, a négy őselemként ismert anyagi és a két őselemként föl nem ismert, inszubsztanciális összetevő (melyek esetleges őslényegi mivolta nem zárható ki) változatos arányú keveredése hozza létre a különböző anyagminőségeket, élőlényeket, mágikus hatalmú tárgyakat, és lényeket.

A négy fizikai őselem keveredéséből létrejövő anyagminőségekben minden jel szerint eltérő mértékben képesek elkeveredni és megkötődni az inszubsztanciális elemek, ezért a különböző testfelépítésű lények (testfelépítés alatt ez esetben az őselemi összetételt értjük) fizikai valója más és más mértékben képes a mágia és az életenergia befogadására és raktározására. Egyes keverékek ugyanis alkalmasabbak egyik, vagy másik anyagtalan őselem megkötésére, mások kevésbé azok. Az Elsődleges Anyagi Sík élőlényeinek fizikai teste csekély eltérést mutat ugyan egymáshoz képest az őselemi összetétel szempontjából (bár az amundok esetében van ilyesmire utalás, valamint vélhető, hogy a törpék, s talán az orkok is „sűrűbb alapanyagból” lettek gyúrva), azonban ez mégis épp elég ahhoz, hogy szignifikáns különbségek legyenek a befogadóképességükben.

Hit vagy vallás?

A karakter vallása: kihúzva. Sajnos sok karakterlapon olvasható ez, vagy hasonló, érzésem szerint, jóval többen a kelleténél. Érdemes elgondolkozni rajta, mit is jelent a hit és a vallás a MAGUS világában, mert bár hasonló témáról egy kétkötetes kiegészítő is megjelent, az egyáltalán nem foglalkozik a játékvilág-beli magyarázattal, a játékon túliról nem is beszélve.

Hogy földünkön, jelen világunkban - vagy hogy egyértelműbb, ám kevésbé magyaros szóval élve IRL - mit is jelent a két szó, illetve hogyan működik a vallás és hit, nem szeretnék foglalkozni. Elég annyi, hogy maga a hit szó azt jelenti, hogy elhiszek-e valamit, tehát, hogy kétségbe vonom egyáltalán a létezését, míg a vallás már egy létező dologhoz való hozzáállásomat fejezi ki, azaz, sajátomnak vallom-e az isten tanait, elveit, értékrendjét, vagy nem. Ez a kulcsszó Yneven is.

MÁGIKUS VILÁGKÉP IV.: A teremtett világok

Hogy létezésüket állandósítsák, s az Őskáoszba való visszaoldódást elkerüljék, az isteneknek tehát hívekre volt szükségük. De tanulva a démonokkal elkövetett hibából, ezúttal irányíthatóbb, céljaiknak megfelelőbb teremtményekre vágytak, ezért immár nem közvetlen a káosz anyagából formázták őket. Szétválasztották hát az Őskáosz aspektusait, amik a végtelen lehetségességből ezáltal szilárd valósággá formálódhattak és így megteremtették az állandóságot. Alkotó munkájuk nyomán anyagi és nem anyagi Őslényegek öltöttek formát, melyek addig csupán lehetőségként léteztek a Káoszban, s az istenek ezeket tiszta formájukban elkülönítettek egymástól, hogy olyan híveket alkossanak belőlük, a teremtésükhöz gondosan kiválasztott őslényegek jellegzetességeinek köszönhetően olyan tulajdonságokkal, ami leginkább megfelelt céljaiknak.

Feltehetőleg számtalan őslényeg került kiválasztásra a lehetségesség végtelenjéből. Ezek közé tartoznak az általunk négy Anyagi Őselem néven ismert őslényegek is, de csupán azért, mert halandó elménkkel csak ezeket fogjuk föl, ezek létezését ismertük föl, s világunkban úgy véljük, csupán ezekkel találkoztunk, nincs okunk feltételezni, hogy az istenek is csupán ennyi őslényeget, a végtelen lehetségességnek mindössze ennyi aspektusát voltak képesek fölismerni, kiválasztani és valósággá változtatni.

A Tizenhármak és a Kráni Torony

Krán birodalmát közismerten Ranagol tizenhárom, Ynevre küldött félisteni fattya irányítja. A Változások Törvénye ugyanakkor nem kerüli el őket sem, így hiba volna egységes irányító testületként gondolni rájuk. Atyjuk tanításainak megfelelően maguk is, akárcsak alattvalóik, folyamatos és állandó harcban állnak egymással, hogy ennek során a többiek fölé emelkedhessenek, és végül atyjuk trónjára törve letaszíthassák őt, és átvegyék a helyét.

Ranagol azonban nem csak Yneven van jelen. Egy isten – minden isten – számtalan létsíkkal áll kapcsolatban, melyek mindegyikéről gyűjti a hatalmát, enélkül képtelen volna elegendő hívőt toborozni ahhoz, hogy isteni létezése fennmaradhasson. Ennek fényében nem gondolhatjuk azt sem, hogy a félistenek valaha is képesek lehetnének csak Yneven ténykedve a trónusa elleni ambíciókat dédelgetni. Ha valaha is elég erőssé akarnak nőni ahhoz, hogy egyszer versenyre kelhessenek az atyjukkal, maguk is számos síkon kénytelenek gyűjtögetni a hatalmukat, ezért számukra Krán csupán egy harcszíntér a sok közül, s számos egyéb síkon is vívják a harcukat az erősödésért. Kozmikus, számtalan létsíkon párhuzamosan zajló háborút folytatnak tehát egymás ellen a megerősödés érdekében.

A lélekfejlődésről - a dorani varázslóbot vonatkozásában

Érdekes - és minden valószínűség szerint eredetileg át nem gondolt - kérdése a MAGUS világának a dorani varázslók botjának kérdése. A problémát, illetve a kérdést a Rúna II/4. számában megjelent, a dorani varázslóbot címet viselő cikk indította el. Miért csak az lehet varázsló Doranban, akinek botja születik? Miért születik az igazi varázslóknak botja? A bot a varázsló lelkével van kapcsolatban - hogyan illeszkedik ez Ynev világához, az ottani lélekvándorláshoz? Ezekre a kérdésekre kerestem, és reményeim szerint találtam kielégítő választ elméletemmel.

Az Ynev világát hordozó univerzumban a lélekre, a lélekvándorlásra vonatkozó törvényekről már az Első Törvénykönyvben is olvashatunk. Csak összefoglalva: a lélek halhatatlan, fokozatosan fejlődik, az anyagi testtel együtt.

Hogy miképpen keletkeztek a lelkek, pontosabban az első lelkek, nem kívánok részletesen foglalkozni, fogadjuk el, hogy ugyanazok - vagy hozzájuk hasonló hatalmú lények - alkották őket, amint magát a világot. Hogy ezek a lények már nem tevékenykednek Ynev közelében, Ynevre hatóan, arra több közvetett utalást találunk a MAGUS irodalmában: a mai istenek nem ugyanazok, akik a világot teremtettek, a mai istenek csupán felvigyázói a teremtés művének.

MÁGIKUS VILÁGKÉP III.: Az istenekről

Úgy véljük, egyes entitások hívek és imádók teremtése helyett (vagy mellett) más utakat választottak. Ezek egyike lehetett, ha formába zárták magukat, definiálták önnön lényegüket és határaikat, miáltal jobban függetlenítették magukat az Őskáosz áramlásaitól. Elválasztották magukat a káosztól, amiből vétettek és állandó formát, körvonalakat teremtettek maguknak. Akik korábban csupán a káosz öntudattal és hatalommal bíró, de továbbra is a végtelen lehetségességet (és ezért a feloldódás lehetőségét-veszélyét is) magukban hordozó áramlataiként léteztek, ott ehelyett egyedi sajátosságokat, jól körülhatárolható tulajdonságokat, természetet definiáltak a maguk számára. Ezzel elkülönítették magukat az Őskáosz jelentette végtelen lehetségességtől, definiálták az önálló létezésüket – és egyben annak határait. Így öntudatra ébredt természeti jelenségből teremtett lényekké váltak.

A folyamat eredményeképp fokozatosan védettekké váltak a káosz viharaitól, ám ennek a csaknem korlátlan szabadság volt az ára: a korlátlan lehetségesség öntudattal bíró mintázatából leszűkítve önnön valójukat, véglegesen definiálniuk kellett magukat, meghatározva saját természetüket, s annak a külvilágtól elhatárolt formáját és határait. Ezáltal elkülönültek, s függetlenekké váltak ugyan a káosz változásaitól - önálló entitások lettek -, de mivel határvonalaikat kizárólag saját lényegükön belül jelölhették ki, tulajdonképpen lekorlátozták önmagukat és hatalmukat. Többé, de egyúttal mérhetetlenül kevesebbé is váltak a fennmaradás érdekében.

Amikor az Őskáoszból bármilyen lény, isten, egyéb entitás leválik, és saját, őt a káosztól egyedi lényként megkülönböztető természete lesz, azzal egyrészt elhatárolódik az őt szülő Őskáosztól, miáltal védettebbé válik az abba való visszaoldódástól (ezért is csinálják ezt az istenek), másfelől viszont le is korlátozza magát. Lévén ezáltal ő már „valamilyenné” válik, amivel egyben kizárja, hogy másmilyen legyen (ellentétben a korábbi, őskáoszi állapottal, ami mindennek a lehetőségét magában rejtette). Vagyis a korábbi állapothoz képest lekorlátozódik a lénye. Ez természetesen a lehetőségei – s ezáltal hatalma - csökkenésével jár, de ezt az istenek vagy felvállalják kisebb-nagyobb mértékben a fennmaradásuk érdekében, vagy ha nem, azzal azt veszélyeztetik, hogy visszaoldódik a lényük az Őskáoszba. Ezt jelenti az, hogy csak a saját természetük korlátozta őket: csak az szabott nekik határt, ahogy önmagukat a végtelen lehetségességből definiálták