MÁGIKUS VILÁGKÉP EXTRA: Aquir mágiakép

Az aquir fajok és egyedek mágiához és annak folyamataihoz való viszonyulása – a veleszületett adottságaikból fakadóan - gyökeresen különbözik a többi fajétól. Természetes következménye ez faji örökségüknek, lévén más lényekkel ellentétben a mágia számukra nem misztikus tudomány, hanem magától értetődő, természetes velejárója a létezésnek és az élettani folyamatoknak. Míg az újabb fajok a varázslást tudományként vizsgálják és többé-kevésbé körülírható szabályszerűségek mechanikus összefüggéseiként fogják föl, addig az aquirok magától értetődő természetes képességként tekintenek a valóság puszta akarattal történő befolyásolására. Hasonló a különbség ahhoz, mint ahogy egy ember semmi különlegeset nem talál abban, hogy tőle távol lévő dolgokat érzékeljen és vizsgáljon mindennemű fizikai kapcsolat nélkül, de egy szemek nélküli, vak teremtménynek mindez misztikus, csodaszámba menő képességnek tűnhet, amit legfeljebb valamilyen tudomány segítségével lesz képes önmaga számára kipótolni. Emiatt a látó ember nem is úgy fogja föl a látását, mint fotonok, receptorok és idegi impulzusok mechanikus kölcsönhatása (hiába erről van szó a valóságban), hanem egyszerű, természetes folyamatként, látásként éli meg. Mindeközben bármely másik lény, aki saját adottságai révén nem rendelkezik a képességgel, először kénytelen volna megtalálni a működési elvet, ami szerint a látás működik (vagy ami képes a hatását reprodukálni), majd ezt a gyakorlatba ültetve, mesterséges segédeszközök segítségével fog képessé válni a tárgyak érzékelésére. Ilyesfajta az aquirok és az újabb fajok mágiafelfogása közötti különbség: az aquirok „egyszerűen” használják a mágiát, míg a többiek keresik a módját, hogy „szemek” nélkül, pusztán a működésének megértésével és mesterséges alkalmazások, varázsigék és -rúnák felhasználásával reprodukálják a képességet.

MÁGIKUS VILÁGKÉP V.: A teremtett lényekről

Az Síkok tehát őslényegek – hetedkori szóhasználatban őselemek – keveredéséből épülnek fel, Satralis anyagi síkját pedig a mágiatudomány álláspontja szerint négy fizikai őselem építi fel. Ugyanakkor látnunk kell, hogy önmagukban a tárgyak halottak, ezért értelemszerűen nem lehet elégséges a négy őselem a világ teljes körű leírásához. Szükségszerű, hogy valami életre keltse a dolgokat, amitől élővé válnak az élőlények. Ez a szükségszerű összetevő az Élet Princípiuma és az életenergia. Azon tárgyak, melyekben megtalálható az életenergia, élnek, míg más tárgyakban nincs meg, azok halottak. Mindez azonban még nem ad magyarázatot arra, hogy mindkét csoporton belül - élő és élettelen - egyaránt találunk olyanokat, amik mágikus tulajdonságokkal bírnak, mágikus hatások létrehozására képesek, s olyanokat is, melyek nem. Ezért kell, hogy létezzen legalább még egy további minőség, mely e különbözőségért felel: a mágia (vagy mana). Legszűkebb becslés szerint is tehát minimum hat elemi aspektusra bontható Satralis valósága, a négy őselemként ismert anyagi és a két őselemként föl nem ismert, inszubsztanciális összetevő (melyek esetleges őslényegi mivolta nem zárható ki) változatos arányú keveredése hozza létre a különböző anyagminőségeket, élőlényeket, mágikus hatalmú tárgyakat, és lényeket.

A négy fizikai őselem keveredéséből létrejövő anyagminőségekben minden jel szerint eltérő mértékben képesek elkeveredni és megkötődni az inszubsztanciális elemek, ezért a különböző testfelépítésű lények (testfelépítés alatt ez esetben az őselemi összetételt értjük) fizikai valója más és más mértékben képes a mágia és az életenergia befogadására és raktározására. Egyes keverékek ugyanis alkalmasabbak egyik, vagy másik anyagtalan őselem megkötésére, mások kevésbé azok. Az Elsődleges Anyagi Sík élőlényeinek fizikai teste csekély eltérést mutat ugyan egymáshoz képest az őselemi összetétel szempontjából (bár az amundok esetében van ilyesmire utalás, valamint vélhető, hogy a törpék, s talán az orkok is „sűrűbb alapanyagból” lettek gyúrva), azonban ez mégis épp elég ahhoz, hogy szignifikáns különbségek legyenek a befogadóképességükben.

MÁGIKUS VILÁGKÉP IV.: A teremtett világok

Hogy létezésüket állandósítsák, s az Őskáoszba való visszaoldódást elkerüljék, az isteneknek tehát hívekre volt szükségük. De tanulva a démonokkal elkövetett hibából, ezúttal irányíthatóbb, céljaiknak megfelelőbb teremtményekre vágytak, ezért immár nem közvetlen a káosz anyagából formázták őket. Szétválasztották hát az Őskáosz aspektusait, amik a végtelen lehetségességből ezáltal szilárd valósággá formálódhattak és így megteremtették az állandóságot. Alkotó munkájuk nyomán anyagi és nem anyagi Őslényegek öltöttek formát, melyek addig csupán lehetőségként léteztek a Káoszban, s az istenek ezeket tiszta formájukban elkülönítettek egymástól, hogy olyan híveket alkossanak belőlük, a teremtésükhöz gondosan kiválasztott őslényegek jellegzetességeinek köszönhetően olyan tulajdonságokkal, ami leginkább megfelelt céljaiknak.

Feltehetőleg számtalan őslényeg került kiválasztásra a lehetségesség végtelenjéből. Ezek közé tartoznak az általunk négy Anyagi Őselem néven ismert őslényegek is, de csupán azért, mert halandó elménkkel csak ezeket fogjuk föl, ezek létezését ismertük föl, s világunkban úgy véljük, csupán ezekkel találkoztunk, nincs okunk feltételezni, hogy az istenek is csupán ennyi őslényeget, a végtelen lehetségességnek mindössze ennyi aspektusát voltak képesek fölismerni, kiválasztani és valósággá változtatni.

MÁGIKUS VILÁGKÉP III.: Az istenekről

Úgy véljük, egyes entitások hívek és imádók teremtése helyett (vagy mellett) más utakat választottak. Ezek egyike lehetett, ha formába zárták magukat, definiálták önnön lényegüket és határaikat, miáltal jobban függetlenítették magukat az Őskáosz áramlásaitól. Elválasztották magukat a káosztól, amiből vétettek és állandó formát, körvonalakat teremtettek maguknak. Akik korábban csupán a káosz öntudattal és hatalommal bíró, de továbbra is a végtelen lehetségességet (és ezért a feloldódás lehetőségét-veszélyét is) magukban hordozó áramlataiként léteztek, ott ehelyett egyedi sajátosságokat, jól körülhatárolható tulajdonságokat, természetet definiáltak a maguk számára. Ezzel elkülönítették magukat az Őskáosz jelentette végtelen lehetségességtől, definiálták az önálló létezésüket – és egyben annak határait. Így öntudatra ébredt természeti jelenségből teremtett lényekké váltak.

A folyamat eredményeképp fokozatosan védettekké váltak a káosz viharaitól, ám ennek a csaknem korlátlan szabadság volt az ára: a korlátlan lehetségesség öntudattal bíró mintázatából leszűkítve önnön valójukat, véglegesen definiálniuk kellett magukat, meghatározva saját természetüket, s annak a külvilágtól elhatárolt formáját és határait. Ezáltal elkülönültek, s függetlenekké váltak ugyan a káosz változásaitól - önálló entitások lettek -, de mivel határvonalaikat kizárólag saját lényegükön belül jelölhették ki, tulajdonképpen lekorlátozták önmagukat és hatalmukat. Többé, de egyúttal mérhetetlenül kevesebbé is váltak a fennmaradás érdekében.

Amikor az Őskáoszból bármilyen lény, isten, egyéb entitás leválik, és saját, őt a káosztól egyedi lényként megkülönböztető természete lesz, azzal egyrészt elhatárolódik az őt szülő Őskáosztól, miáltal védettebbé válik az abba való visszaoldódástól (ezért is csinálják ezt az istenek), másfelől viszont le is korlátozza magát. Lévén ezáltal ő már „valamilyenné” válik, amivel egyben kizárja, hogy másmilyen legyen (ellentétben a korábbi, őskáoszi állapottal, ami mindennek a lehetőségét magában rejtette). Vagyis a korábbi állapothoz képest lekorlátozódik a lénye. Ez természetesen a lehetőségei – s ezáltal hatalma - csökkenésével jár, de ezt az istenek vagy felvállalják kisebb-nagyobb mértékben a fennmaradásuk érdekében, vagy ha nem, azzal azt veszélyeztetik, hogy visszaoldódik a lényük az Őskáoszba. Ezt jelenti az, hogy csak a saját természetük korlátozta őket: csak az szabott nekik határt, ahogy önmagukat a végtelen lehetségességből definiálták

MÁGIKUS VILÁGKÉP II.: A Teremtés

Az Első Istenek:

Az Őskáosz áramlataiból időről időre véletlenszerű minták formálódtak, s egyesek közülük öntudatukra ébredtek - így születtek az első istenek.

Ezek rendre birokra keltek a Mindenség uralásáért és csaknem korlátlanok voltak a hatalmukban, mert – lévén a végtelen szülöttei - csak önnön természetük korlátozta őket.

És otthonokul, erődjeikül a harcban, uradalmakat határoltak el a maguk számára, amiket ma Isteni Síkokként ismerünk.

Démonok:

Az istenek azután szolgákat és harcosokat formáztak az Őskáosz anyagából, hogy a végtelent járva harcoljanak értük, és pusztulást hozzanak többi istenre és uradalmaikra.

De a szolgák - lévén a káosz teremtményei - zabolázhatatlanok voltak és pusztításuk nem kímélte saját uraikat sem. A falkáik irányíthatatlanul tomboltak szerte a Mindenségben, teremtőik ellen fordultak, és romba döntötték, amit az istenek alkottak - akik ezért végül bebörtönözték őket a Démoni Síkokon, és megfosztották a képességüktől, hogy szabadon barangolják a káosz végtelenjét.

De egyes vélekedések szerint néhányan elrejtőztek közülük, és sikerrel elkerülték az ősi istenek haragját; ők mindmáig a pusztítás vágyától fűtve rejtőzködnek a mindenség peremén. Mivel nem érte el őket az istenek bosszúja, ezért a mai napig csonkítatlanul birtokolják egykori hatalmukat, s az eltelt idővel csupán a bosszúszomjuk nőtt.

MÁGIKUS VILÁGKÉP I.: A teremtés előtt

Kezdetben volt az Őskáosz.

A mindenség ősszubsztanciája, zabolátlan energiák végtelenje, ami szüntelen viharokban emészti és szüli újra önmagát.

Nem anyagi, nem is anyagtalan, mégis mindkettő egyszerre.

A formát nem öltött lehetőségek határtalan potenciálja, alaktalan semmi, ami mégis egyszerre minden, ami van, volt, valaha lehet, vagy lehetett volna. A végtelen lehetségesség.

A valóság első koherens mintázatának kikristályosodása, az anyag és a tudat megszületése előtt kizárólag ebből állt a mindenség. Nem léteztek istenek, vagy egyéb lények, sem anyag, sem maga a lét, vagy nemlét. Sem alakot öltött forma, vagy akár egyetlen kialakult mintázat. Csupán mindezek korlátlan lehetségessége: az Őskáosz.

Ugyanakkor maga a ’Teremtés előtt’ kifejezés csupán viszonylagos, mivel az idő természete mindmáig vitatott. A két legismertebb elmélet szerint:

a)      Az Idő az Őskáosz mellett a mindenség egyetlen örök szubsztanciája, már azzal együtt is létezett

b)      Az Idő az Őskáosz végtelen lehetségességéből elsőként formát öltött valóság: a saját farkába harapó kígyó, ami öntudatára ébredve megrázta magát, és az általa fölvert hullámokból születtek az első istenek

A két álláspont a mágiaelméleti körökben állandó vita tárgya, ezért nem tudni azt sem, milyen hosszú volt a káosz uralma; hogy eónok végtelen során át, vagy csupán egyetlen pillanatig tartott-e. Talán semeddig és mindörökké egyszerre, hiszen talán még az idő sem létezett.

Egyvalamiben azonban egyetértenek a tudós fők: a korszak az első istenek öntudatra ébredésével, a teremtés első mozzanatával ért véget.

A sorozat további megjelent részei itt olvashatók.

A kép forrása: Internet